ANGOL  NYELVI  VERSENY
Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza - 2004

A 2004-es évben november 26-án rendeztük meg a megyei szintű angol és német írásbeli feladatlapos nyelvi versenyt.

Megyénkből 37 általános iskola, mintegy 677 tanulóval vett részt és tisztelte meg részvételével versenyünket. Ezúton gratulálunk minden versenyző gyermeknek és felkészítő tanáraiknak. Külön köszönjük azon kollégák segítségét, akik a feladatsorok javításban is részt vállaltak.

 
Iskolánk tanulóit, amennyiben bekerültek az első 6 helyezet közé, különdíjban /kd./ részesítettük.
A feltüntetett pluszpontok csak holtversenynél számítottak be.
Minden évfolyamon az elérhető maximális pontszám: 50 pont

EREDMÉNYEK

5. évfolyam    6. évfolyam   7. évfolyam    8. évfolyam


 
5. évfolyam          
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Szedlák Dóra 49 4 1 Kodály Zoltán Ált. Isk. NYíregyháza dr. Bacsu Attiláné
Kedves Ákos 48 3 2 Széchenyi István Ált. Isk. Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Zsíros Tamás 47 2 3 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Lesch Dóra 46 3 4 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Szabó Judit
Popovics Petra 46 2 5 Széchenyi István Ált. Isk. Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Szolnoki Zsuzsa 45 3 6 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Tóth Dávid 45 2 7 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Tóth Ágnes
Kovács Réka 45 1 8 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Bacsó Gábor 43 1 9 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Polenszki Lilla 42 2 10 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Rezsőfiné Vajda Éva
Bélteki Csilla 41   11 Széchenyi István Ált. Isk. Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Müller Mariann 41   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Rezsőfiné Vajda Éva
Török Máté 41   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Komáromi Istvánné
Erdőhegyi László 41   11 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Petrik Zoltánné
Veress Ádám 41   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Gyimesi Tina 40   12 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Szilágyi Péter 39   13 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Csiga Valéria
Fehér Lóránt 38   14 Széchenyi István Ált. Isk. Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Bán Eszter 38   14 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Egyed Gyula 37   15 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Szabó Judit
Kovács Eszter 37   15 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Angyal Tamás 37   15 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Szűcs Ferenc 36   16 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kiss Gréta 36   16 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Makrai Tibor 36   16 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Antal Zoltánné
Lipták Zsuzsa 36   16 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Cziropulosz Thanaszisz 34   17 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Komáromi Istvánné
Sipos Ádám 34   17 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Nagyné Péter Katalin
Szabolcsi Roland 34   17 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Virág Vendelina 34   17 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Bán Dániel 34   17 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Jármi Péter 34   17 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Plaschil Bernadett 34   17 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Rokonál Patrik 34   17 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Varga Eszter 33   18 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Gajdos Panna 33   18 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Oláh Dóra 33   18 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Czérna Vivien 33   18 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Komáromi Istvánné
Fodor Fanni 33   18 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Mokánszki János 33   18 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Tábori Tímea 33   18 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Miklós Marcell 32   19 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Petrik Zoltánné
Czerula Gergő 32   19 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Sitku Fruzsina 32   19 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Katona Ferenc 32   19 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Tarazsovicsné Tárczi Ilona
Búr Máté 31   20 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Izsainé Sándor Anna
Mikolai Máté 31   20 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Tarazsovicsné Tárczi Ilona
Tamás Adrienn 31   20 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Farkas Dalma 30   21 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Gál Kinga 30   21 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Gáál Katalin 30   21 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Haja Dávid 30   21 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Tóth Ágnes
Kiss Zsaklin 30   21 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Kurucz Márk 29   22 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Pócsik Angéla
Antal János Benjamin 29   22 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Pócsik Angéla
Magyar Zsuzsanna 29   22 Széchenyi István Ált. Isk. Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Nagy Anna 29   22 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Oláh Dávid 29   22 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Bötykös László
Szűcs Máté 29   22 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Antal Zoltánné
Hrubó Orsolya 29   22 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Stefán Dorottya 29   22 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Barta Bálint 28   23 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Pongó Csilla 28   23 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Kormány Enikő 28   23 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Tapolcai Gábor 28   23 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Csipkés Anett 28   23 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Császár Angéla 27   24 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Csatlós Réka 27   24 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Lipcsei Márta 26   25 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Gyulai Kristóf 26   25 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Lénárt Linda 26   25 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Rezsőfi Péter 26   25 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kovács Villő 26   25 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Péter Tamás 26   25 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Tóth Viktória 26   25 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enkő
Virágh Diána 26   25 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Antal Zoltánné
Hajdu Viktória 25   26 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enkő
Hegyes Dávid 25   26 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Jenei Vivien 25   26 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Izsainé Sándor Anna
Kiss-Batta Annabella 25   26 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Váradi Katalin 25   26 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Somlyai Szabolcs 24   27 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Antal Zoltánné
Mjzik Eszter 24   27 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enkő
Fajván Gréta 24   27 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Habzsuda Tíria 24   27 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Koncz Dávid 24   27 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Berta Bianka 23   28 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Papp Adrienn 21   29 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Szilágyi Balázs 21   29 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Ónodi Vivien 19   30 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Takács bertalan 19   30 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Gál Anett 19   30 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Lőrincz Brigitta 18   31 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Varga Leila 18   31 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Tóth Bettina 17   32 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Dávida Lilla 11   33 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
           
Különdíjas(ok):          
Lőrincz Zsombor 46 2 kd. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enkő
           
6. évfolyam          
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Csáki Roland 50 3 1 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda Siposné Csimbók Anita
Szabó Arnold 49 4 2 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Tóth Judit 47 3 3 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda Siposné Csimbók Anita
Karsai Klaudia 46 2 4 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajdu Enikő
Pánczél János 46 1 5 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Takácsné Galatóczki Rita
Csatlós Ágnes 45 1 6 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Magera László 45 1 6 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Boda Daniella 43 4 7 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Anka Márk 43 3 8 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Csiga Valéria
Józan Vivien 43 2 9 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Major Evelin 43 2 9 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Takácsné Galatóczki Rita
Bessenyei Balázs 42 3 10 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Kovács Krisztina
Péter Fanni 42 3 10 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Szilágyi Dániel 42   11 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Szabó Judit
Gyurkovics Andrea 42   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Bacsu Dániel 41   12 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Fiák Edit 41   12 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Gyurcsány József 41   12 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Csepregi Márton 40   13 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Balogh Imre 40   13 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Szabó Judit
Franczel Annamária 39   14 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Király Tünde
Nagy Milán 39   14 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Erdei Krisztina 39   14 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Orosz Gábor 39   14 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajdu Enikő
Csernyik Krisztián 39   14 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Csizmár Anita 39   14 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Seres Tamás 39   14 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Vógel Ákos 38   15 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Gerda Judit 38   15 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Pletka Fanni 38   15 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Dézsi Mátyás 38   15 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Hoványi Gergő 37   16 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Nagy Edina 37   16 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Pálfi Andrea 37   16 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Holes Norbert 37   16 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Losonczki Eszter 37   16 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Tarazsovicsné Tárczi Ilona
Czine Szabina 37   16 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Tóth Veronika 37   16 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Csizmár Ákos 36   17 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Csordás Vivien 36   17 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Góczi Viktória 36   17 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Nádasdi Nikoletta 36   17 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Istók Anna 36   17 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Korpai Tícia 36   17 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Veres Lívia
Nyéki Dorottya 36   17 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Ruszin Andrej 36   17 Gárdonyi Géza Ált. Isk. Nyíregyháza Szabó Mónika
Veres Klaudia 36   17 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Szabó Nikolett 36   17 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Tündér Péter 35   18 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Papp Dávid 35   18 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajdu Enikő
Sztupár Noémi 35   18 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Kohút Kitti 35   18 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Magyar Márton 35   18 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Orosz Evelin 35   18 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Hörcsik Dorottya 35   18 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Pankotai Márk 35   18 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Csiga Valéria
Bagoly Nikoletta 34   19 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Nagy László 34   19 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Tódik Krisztián 34   19 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Úri Tímea
Takács Fruzsina 32   20 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Hutkai Máté 32   20 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Kormány Zoltán 32   20 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Veres Lívia
Puki István 32   20 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Szilágyi Dávid 32   20 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Galatóczki Rita
Türk Adrienn 32   20 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Pilling Dóra 32   20 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Kósa Ferenc József 31   21 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza Úri Tímea
Burgony Cintia 31   21 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kovács Diána 31   21 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Tomku Zsolt 31   21 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Kazinczi Márton 31   21 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Pócsik Ágnes 31   21 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Szabó Evelin 31   21 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Palicz Judit
Vincze Henriett 31   21 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Oroszné Béres Ilona
Mozga Gábor 31   21 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Ádám Doljsánszki 30   22 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Kulcsár Dávid 30   22 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Mankovics Roland 30   22 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Soós Boglárka 30   22 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Beregi István 30   22 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Bodnár Zita 30   22 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajdu Enikő
Moravecz Ádám 29   23 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Galatóczki Rita
Benkő Zsuzsa 29   23 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Hudák Lilla 29   23 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Kádár András 29   23 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Petrilla Petra 29   23 Vécsey Károly Ált. Isk. Nyíregyháza Mázsári László
Hegyes Sándor 29   23 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Rák Marcell 28   24 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Palicz Judit
Budai Márk 28   24 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Pál Szabolcs 28   24 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Szabó Ádám 28   24 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Halkó Evelin 27   25 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Mezősi Krisztina 27   25 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Palicz Judit
Kocsár Ivett 26   26 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Weinrauch Adrienn 26   26 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda Siposné Csimbók Anita
Hansághy Máté 26   26 Gárdonyi Géza Ált. Isk. Nyíregyháza Szabó Mónika
Kiss Dávid 26   26 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Koncz Eszter 26   26 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Kovács Hanga 26   26 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda Siposné Csimbók Anita
Kovács Kitti 26   26 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Nagy Fruzsina 25   27 Képes Géza Ált. Isk. Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Bagdi Zsolt 25   27 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Kerezsi Eszter 25   27 Vécsey Károly Ált. Isk. Nyíregyháza Mázsári László
Kulcsár Bertalan 25   27 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Bencze Ádám 25   27 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Homa Bálint 24   28 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Dankó Attila 23   29 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Szénás Anett
Marjai Eszter 19   30 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Palicz Judit
Nagy Barbara 18   31 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Mészáros László 15   32 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
           
Különdíjas(ok):          
Laki Dániel 44   kd. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
           
7. évfolyam          
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Lencsés Anita 45 2 1 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Molnár Mária 43 4 2 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Csepregi András 40 3 3 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Urbán Györgyné
Csikós Dávid 37 3 4 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Czirják Richárd 36 5 5 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Ballai Alex 36 2 6 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Barakonyi Blanka 36 1 7 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Turcsán Barbara 36 1 7 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajduné Balázsi Enikő
Kiss Bence 35 3 8 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Gazdig Márton 35 2 9 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Bogdán Tamás 34 4 10 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Nádasi Zoltán 34 4 10 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Ignácz Gábor 33   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajduné Balázsi Enikő
Kovács Kinga 33   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Nagy Tamás 33   11 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Urbán Györgyné
Szegedi István 33   11 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Ignácz Franciska 33   11 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Kun Ágnes 33   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Lőrincz Tamás 33   11 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Megmondja András 33   11 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Tompa Dávid 32   12 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Ferkó Péter 32   12 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajduné Balázsi Enikő
Szilágyi Katalin 32   12 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Szegő Andrea 31   13 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajdu Balázsné
Dominyák Dávid 31   13 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Kocsis Ivett 30   14 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Nagy Aranka 30   14 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Orosz Anita 30   14 Petőfi Sándor Általános Iskola, Nyíregyháza Csombók Mária
Horváth János 29   15 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Hrubó Gergely 29   15 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Auxi János 29   15 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Tiszóczki Mercédesz 29   15 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Szuromi Nikoletta 28   16 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Horváth Kitti 28   16 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajduné Balázsi Enikő
Mecsei Karolina 28   16 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajduné Balázsi Enikő
Szirota Anita 28   16 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Kalderák Tímea 28   16 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kormány Katalin 28   16 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Veres Lívia
Biacs Barbara 27   17 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kazsik Tamás 27   17 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Lelt Dániel 26   18 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Fekete Balázs 26   18 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Tóth Ágnes
Kis Gábor 26   18 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Tóth Ágnes
Paraicz Tamás 26   18 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Minya Fanni 25   19 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Takácsné Galatóczki Rita
Barta Patrícia 25   19 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Gubányi Réka 24   20 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Boros Andrea 24   20 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Petró Bálint 24   20 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Balogh Imre 24   20 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Garai Orsolya 24   20 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza  
Vitál Zsófia 24   20 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Bartha Beáta 23   21 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Horváth Marcell 23   21 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Toldi Gabriella 23   21 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Magoss Szilvia 23   21 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Kaulák Kristóf 22   22 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Takács Balázs 21   23 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Bor Boglárka 21   23 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Takácsné Galatóczki Rita
Gabányi Bella 21   23 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Galamb Gréta 21   23 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Sebestyén Georgina 21   23 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Hajzer Dóra 21   23 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Keszthelyi Gábor 21   23 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Hajdu Balázsné
Kozma Dalma 21   23 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Takácsné Galatóczki Rita
Ámik Alexandra 20   24 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Takácsné Galatóczki Rita
Budaházi Anita 20   24 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Jakab Patrícia Bianka 20   24 Széchenyi István Ált. Isk., Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Páll Ivett 20   24 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Pócsik Angéla
Földes Zsuzsa 20   24 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Baráz Róbert 19   25 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Tarazsovicsné Tárczi Ilona
Mártonffy Zita 19   25 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza Bartha Leonóra
Ringer Viktória 19   25 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Kántor Patrícia 19   25 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Gellért Rita 19   25 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Nagy Szabina 19   25 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Pálvölgyi Enikő 19   25 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Bacsó Máté 19   25 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Lakatos István 18   26 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Nagy Enikő 16   27 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Darkó Dániel 16   27 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza.  
Molnár Vivien 16   27 Kazinczy Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Varga Edina 16   27 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Hegedűs Péter 16   27 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Pugymer György
Babayigit Sussan 14   28 Gárdonyi Géza Ált. Isk. Nyíregyháza Tóth Erzsébet
Lázár Andrea 14   28 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Papp Roland 14   28 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Tóth Nikoletta 14   28 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Iván Ágnes 13   29 Széchenyi István Ált. Isk., Mátészalka Nádasiné Szállási Éva
Augusztinyi Dávid 13   29 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Juhász Gergő 13   29 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Bene Dóra 13   29 Gárdonyi Géza Ált. Isk. Nyíregyháza Tóth Erzsébet
Juhász Péter 13   29 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Simon Zita 12   30 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Galambos Kata 10   31 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Varga Enikő 9   32 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza  
           
Különdíjas(ok): ---        
           
8. évfolyam          
Név Pont plusz Hely Iskola Felkészítő tanár
Farkas Ádám 40 2 1 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Ferkó Krisztián 40 2 1 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Orosz Edina
Lénárt Lea 39 4 2 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Szilassy Andrea 39 2 3 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Takács Krisztina 38 4 4 Petőfi Sándor Ált. Isk. Csenger Antal Zoltánné
Arsziri András 38 2 5 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Németh István 38 1 6 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Kovács Márk 37 3 7 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Péter Eszter 37 3 7 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Türk Ákos 37 3 7 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Dr. Pikó Károlyné
Bacskó Glória 36 4 8 Képes Géza Ált. Isk. , Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Kun Dávid 35 1 9 Vécsey Károly Ált. Isk. Nyíregyháza Csabainé Kocsis Szilvia
Juhász Petra 35   10 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Gerner Márta 32   11 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Tarazsovicsné Tárczi Ilona
Éliás Gábor 32   11 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Felföldi Roland 32   11 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Medvéné Kendi Tímea
Lipták Zsófia 32   11 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Vógel Bálint 30   12 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kiss Gergő 30   12 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Malachovszky Máté 30   12 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Burgony Lilla 30   12 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Dr. Pikó Károlyné
Nagy Réka 28   13 Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Nyíregyháza Bíró Albinné
Orbán Szilágyi Ákos 28   13 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Orosz Edina
Choma Kata 27   14 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza  
Kriston Vivien 27   14 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza  
Hotzi Enikő 26   15 Általános és Művészeti Iskola, Újfehértó dr. Bacsu Attiláné
Zsigó Attila 26   15 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Iványicki Tamás 26   15 Képes Géza Ált. Isk. , Mátészalka Baloghné Vastag Andrea
Kaszás Gergő 26   15 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Nagyné Péter Katalin
Marjai Dorottya 26   15 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Vojtku Edina 26   15 Móra Ferenc Ált. Isk. Nyíregyháza Dezsőfiné Dajka Éva
Pokol Nikolett 25   16 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Bodnár Balázs 25   16 Árpád Vezér Ált. Isk. Záhony Hadar Éva
Nagy Brigitta 24   17 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Csiga Valéria
Pásztor Máté 24   17 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. , Nyíregyháza Szabó Judit
Elek Máté 23   18 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Szemerey Janka 23   18 Vécsey Károly Ált. Isk. Nyíregyháza Csabainé Kocsis Szilvia
Marinecz Viktória 22   19 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Csiga Valéria
Rák Zsófia 22   19 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Tanka Tünde 22   19 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Czigle János 22   19 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Bino Melinda 21   20 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Szondi Dávid 21   20 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Kovács Adél 20   21 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Nácán Gitta 20   21 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Medvéné Kendi Tímea
Molnár Tamás 20   21 Móricz Zsigmond Általános Iskola, Mátészalka  
Molnár Szilárd 19   22 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Orosz Edina
Nagy Erika 19   22 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Balogh Vivien 19   22 Általános Isk. Nyírlugos Dr. Moldvay Istvánné
Bunkóczi Csilla 19   22 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza  
Ákos Luca 18   23 Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza Tarazsovicsné Tárczi Ilona
Balla Róbert 18   23 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Váradi Melinda 18   23 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza  
Danka Eszter 17   24 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza  
Tóth Gábor 17   24 Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda  
Berényi Bence 17   24 Eötvös József Gyak. Ált. Isk. Nyíregyháza Nagyné Péter Katalin
Csuka Réka 17   24 Vécsey Károly Ált. Isk. Nyíregyháza Csabainé Kocsis Szilvia
Tovai Dániel 17   24 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Kató Evelin 16   25 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Sziráki Péter 16   25 Kodály Zoltán Ált. Isk. Nyíregyháza  
Brezina Zsolt 15   26 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Nagy András 15   26 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Petics Mariann 15   26 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Révész Edina 15   26 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Medvéné Kendi Tímea
Szanics Szilvia 15   26 Jókai Mór Ref. Ált. Isk. , Nyíregyháza Kovács Krisztina
Erdei Eszter 14   27 Arany János Gimn. és Ált. Isk. Nyháza. Medvéné Kendi Tímea
Dankó Péter 14   27 Evangélikus Ált. Isk. Nyíregyháza Szűcsné Veress Katalin
Benke Anita 13   28 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Szabó Nikoletta 12   29 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
Bakosi Tímea 12   29 Árpád Fejedelem Ált. Isk. Ibrány Bodor Zsuzsa
Vékony Viktor 12   29 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Demeterné Bodnár Judit
Kozma Norbert 12   29 Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Oláh Marianna
Végh Rebeka 11   30 Csuha Antal Ált. Isk. Nagyhalász Hadházi Judit
           
Különdíjas(ok):          
Huszár István 43 4 kd. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Mészáros Ákos 39 3 kd. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő
Oszlánszki Zsanett 39 3 kd. Móricz Zsigmond Ált. Isk. Nyíregyháza Sallai Enikő

GRATULÁLUNK !