
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a
Kazinczy-díj Alapítvány - Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2020-2021.
tanévben is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd”
országos versenyt.
Iskolánk, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola immár második
alkalommal adott otthont a területi fordulónak, mely idén 2021. február
11-én került megrendezésre két korcsoportban, 5-6. és 7-8. évfolyamon.
A II. fordulóba jutott tanulóknak a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság
által kijelölt kötelező és a tanuló által szabadon választott szöveg
felolvasása volt a feladatuk.
A járványügyi helyzet miatt nélkülöznünk kellett a személyes
jelenlétet, így a verseny online formában valósult meg. A gyerekek
előzetesen videófelvételen rögzítették produkcióikat, majd eljuttatták
iskolánkba.
A zsűri február 11-én 14 órától tekintette meg a felvételeket és állította fel a rangsort mindkét korcsoportban.
A zsűri tagjai voltak: Tukacsné dr. Károlyi Margit nyugalmazott
főiskolai tanár, Tomasovszki Anita a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei
és Városi Könyvtár igazgatónője és Nagy Zsuka költő.
A TERÜLETI VERSENY EREDMÉNYEI:
Az 5-6. évfolyam helyezettjei:
1. Kovács Levente - Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Arnóczkiné Szilágyi Andrea
2. Komonyi Gabriella - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, felkészítő tanára: Szabó Katalin
3. Nagy Ádám - Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézménye, felkészítő tanára: Pázmándi-Drabik Judit
A 7-8. évfolyam helyezettjei:
1. Csernyik Balázs József - Kölcsey Ferenc Gimnázium, felkészítő tanára: Kerekes Attila
2. Ferdinánd Illés Mihály - Kölcsey Ferenc Gimnázium, felkészítő tanára: Kerekes Attila
3. Jeles Anna - Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Gazdag Károlyné
A 7-8. évfolyamos korcsoportból az országos döntőbe jutott Kisújszállásra: Csernyik Balázs József
Gratulálunk minden
résztvevőnek, és reméljük, hogy a népszerű verseny tovább mélyíti
tanulóifjúságunkban anyanyelvünk szeretetét, és körükben egyre több
hívet szerez a szép magyar beszéd ügyének.
------------------>
A III. Regionális forduló a Dunától keletre eső megyék tanulói részére
2021. május 14-15-én kerül lebonyolításra Kisújszálláson. A
versenyzők itt vehetik át a területi döntőkön kiérdemelt
Kazinczy-jelvényüket. Közülük a regionális versenyen elért eredmények
alapján régiónként 16–16 tanuló ennek arany fokozatában is részesül.