Tengertánc AMI  -  Tengertánc Alapfokú Művészeti Iskola

Magunkról
A Szabolcs Művészeti Alapítvány által alapított Tengertánc Művészeti Iskola 2003-ban kezdte meg működését Pócspetriben, mely település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Máriapócs szomszédságában található. A székhelyen kívül öt oktatási helyszínen, elsősorban kistelepüléseken található általános iskolák tanulóinak művészeti nevelését-oktatását végezzük. A Tengertánc Alapfokú Művészeti Iskola - a Szabolcs Néptáncegyesület közreműködésével - 2017-ben kezdte el a néptáncoktatást a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában. A gyerekek rendszeresen fellépnek iskolai és városi rendezvényeken, valamint megyei és regionális versenyeken. A tanulóink művészeti iskolai bizonyítványt kapnak beíratkozás és sikeres tanévzárás esetén.
 
Nevelésfilozófiánkat a következő mottó összegzi:
"Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és hogy ezt a valamit bármi áron el kell érnünk." (Marie Curie)

Legfőbb célunk a művészeti kultúra megalapozása, fejlesztése. Fő profilunk a magyar folklór megőrzését elősegítő néptánc tanítás. A művészeti oktatás fontos szerepet tölt be nemzeti hagyományaink tovább örökítésében, a nemzeti értékek megőrzésében, a különböző kultúrák iránti nyitottság kialakításában. Úgy gondoljuk, hogy szép és nemes feladat a művészetet értő és aktívan befogadó gyermekek nevelése. Tantestületünk megfelelő végzettségű, lelkes, munkáját kiválóan végző, a gyermekeket szerető, a fenti nevelési filozófiánkat valló pedagógusokból áll. Célunk, hogy művészetet értő, befogadó gyermekeket, fiatalokat neveljünk, valamint legyenek közöttük egyre nagyobb számban olyanok, akik tanulmányaikat tovább folytatják művészeti szakközépiskolákban.

Tartalmi feladat
Elidegenedett világunkban a művészetekbe, ezen belül is a népművészet különböző ágaiba való bekapcsolódás, érzelmi és esztétikai nevelés. A tanítási órákon túl rendszeresen nyári tábort szervezünk a táncosoknak, valamint tanulmányi kirándulásra visszük a képzőművészeti tanszakon tanuló diákjainkat. Jól működő, fejlődőképes, a befogadó intézményekben maximálisan elismert és értékelt iskola vagyunk. Intézményünk tagja az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek.

Jövőképünk
Egy szakmailag jól, színvonalasan működő, nem túl nagy létszámot oktató intézmény, amelynek tevékenységével tanulói, közvetlen partnerei elégedettek. A pedagógusok szakmailag jól képzettek. Munkájukat a gyermekekkel való egyéni bánásmód, a megújulásra való képesség, a kreativitás jellemzi.